Oldal kiválasztása

rólam

A mostani a problémáidat a múltban elszenvedett sérelmeid okozzák.

Szia, Brigi vagyok!

Végzett természetgyógyász és kineziológus

Az én utam

Minden gyerekkoromban kezdődött.
Engem mindig a beszélgetések érdekeltek.
7 éves voltam, amikor a szüleim elváltak.
Nagy társasági életet éltünk, sok baráttal. Így sokat hallottam a felnőtteket beszélgetni és nagyon tetszett az a sok dolog, amivel ők foglalkoztak.
Szerettem előttük, nekik szerepelni, sokat beszéltem és gyűjtöttem be az a sok elismerést, hogy “milyen okos ez a gyerek”
Aztán a szüleim elváltak, anyukám egyedül nevelt.
Apukám nem lakott velünk és nem is sokat találkoztunk.
Csalódtam bennük, a világban és a férfiakban. Úgy éreztem, hogy apukám nem kíváncsi rám…
És utána már nem voltam cserfes, szerepelni sem szerettem.
Valahogy nem voltam a jelenben. 
Vagy aggódtam valami miatt, vagy féltem a jövőtől. 
Bizonytalanná váltam, és ez tinédzser koromban ütközött ki rajtam. Önpusztító életet éltem tiniként.
Ami egy nap alatt, mintha elvágtak volna, ez a fellángolás megszűnt és kezdtem kibontakozni ÉN.
Középiskolát váltottam és kezdtem céltudatosan tanulni.
Addigra már nagyon sok mindent megtapasztaltam, többet, mint egy átlagos tini. Mély és traumatikus dolgokat éltem át.
Komoly lettem és a gondolkodásom is nagyon komoly lett.
Az önbizalmam nem igazodott hozzá, akkor még nem hittem el, hogy bármit elérhetek és bármire képes vagyok.
Viszont célirányosan tanulni kezdtem. 
Kriminál pszichológus akartam lenni.
Jártam az ELTE pszichológia karának felkészítő képzésére, majd egy szerelem miatt feladtam ezt.
Más irányból közelítettem meg, felvételiztem  a Rendőrtiszti Főiskolára. A terv az volt,hogy az alapozó év után a kriminál vonalat választom.
2 pont híján lemaradtam a felvételiről, akkoriban oda többszörös túljelentkezés volt. Nem próbáltam meg újra.
Ma már tudom, hogy az a világ: a bűn, mocsok, fájdalom nem is illett volna a személyiségemhez. Akkor egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy ilyen dolgokkal szembesüljek.
Agrármérnök lettem, környezetgazdálkodási szakiránnyal. Azt imádtam, imádom a terméseztet, környezetvédelemmel kapcsolatos dolgokat. 
Mellette azonban továbbra is nagyon érdekeltek az emberek, az emberek személyisége és így lettem grafológus. 
Rengeteg személyiségelemzést készítettem felkérésre.
Ez már közelített ahhoz, amit szerettem volna csinálni. Itt írásminta alapján készítjük el a személyiségelemzést.
Egy valami hiányzott a tételből, mégpedig a hús-vér emberek jelenléte. 
Nem elégített ki csak az írásminta és a vele járó analitikus munka.
Ezt pótolta, hogy speditőr lettem. Külkereskedelemben kezdtem el dolgozni. Imádtam.
A személyiségem egyre fejlődött, egyre több információ volt, egyre több tudásanyag, de valahogy nem találtam azt a területet, amivel foglalkozni akartam.
Egy sikertelen és befejezetlen ikerterhesség után, megszületett az első kislányom, Olivia.
Egy gyermek megszületése sok változást hoz magával. Átértékelődnek a dolgok, az emberek fűződő viszonyok, fontossági sorrendek.
Ahogy szokás mondani: ” A jót megerősíti, a rosszat felerősíti”
Ez nálunk is így volt, így lettem egyedülálló anyuka, mikor a kislányom betöltötte az egy éves korát.
Segítőhöz fordultam,mert éreztem, hogy ha itt most nem állok talpra, akkor nem csak a saját, hanem a gyermekem életét is tönkre tehetem.
Az önmunka során kristályosodott ki bennem,, hogy én tényleg emberekkel akarok foglalkozni.
Annyi mindenen mentem keresztül, hogy képes vagyok, már csak a saját életem tapasztalataiból is erőt adni az embereknek.
Amikor összeszedtem mindent, ami érdekel, rájöttem, hogy ezeket a dolgokat összességében a kineziológia adja meg nekem.
Benne van minden, amire nekem szükségem van és amiket megtapasztaltam:
  • emberek
  • életek
  • életvezetés
  • természetgyógyászat
  • pszichológia
  • személyiségfejlesztés
  • nehéz élethelyzetek kezelése, oldása
  • önismeret
  • gyógyítás energetikai módszerekkel.
Végre összeállt a kép, ez kell nekem.
Egy percig nem haboztam, elindítottam a folyamatot és minden lépcsőfokát végigjártam, hogy végzett kineziológus lehessek.
Mára már egy teljesen új életem van. 
Persze ezt nem kaptam ingyen.
Megdolgoztam érte, sokat tettem és teszek is minden nap, hogy ami még gátol, visszavet, azokat az akadályokat elhárítsam.
Rendszeresen végzek magamon önmunkát, képzem magam és vezetek egy facebook csoportot is, ahol még többet tanulok az emberekről és általuk önmagamról
Lett egy új párom, új hivatásom és egy másik kislányom is született.
Megérkeztem, a saját életembe
A kineziológia abban tud segíteni neked, hogy megtaláljuk a negatív érzelmi töltéseket okozó, rögzült gondolatokat, hitrendszeri blokkokat. A blokkok feloldásával, a probléma megértésével elindul egy pozitív változási folyamat. A világ egyre kedvesebb helynek tűnik számodra.

Mi az a kineziológia?

Mikor kimondom, hogy: „ One Brain Kineziológus vagyok” sokak arcán látom a tanácstalanságot, hogy ugyan mi lehet ez?
Legtöbben nem mernek visszakérdezni, hogy mi is ez valójában.
Ha rákeresel a neten, akkor a Wikipédián fejtik ki a legjobban, legösszeszedettebben a kineziológia történetét, fogalmát, ágazatait:
Ez segít abban, hogy átlásd nagyjából mi is ez, de elég tudományos ahhoz, hogy esetleg elvessz benne. Én a One Brain kineziológia módszert alkalmazom, ami átfogja és egyesíti az összes többi ágat. Vesézzük ki , hogy mi is ez a One Brain kineziológia egyszerű, érthető formában:
A kineziológia a természetgyógyász ágazathoz tartozik, nem a nyugati orvoslás része, viszont egyre több orvos, pszichológus ajánlja, olykor használja kiegészítő kezelésként.
A kineziológia, mint szakma:
Ma Magyarországon természetgyógyász kineziológus az lehet, aki az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési központban leteszi a természetgyógyász és egészségügyi modul vizsgát ami az előfeltétele a kineziológia vizsgának. Az itt végzett kineziológus bekerül az Egészségügyi Nyilvántartó Központ adatbázisába, mint egészségügyi végzettséget nem igénylő egészségügyi szolgáltató. Ezt a folyamatot kevés kineziológus járja végig sajnos.
Képzeld most el, hogy mily az amikor vitatkozol, veszekszel valakivel és nem juttok megállapodásra. Hergelitek egymás, megy az ajtócsapkodás, kiabálás, hisztiroham, fenyegetések stb… Mi fut benned végig ilyenkor? Elsősorban a düh, harag, sértettség, meg nem értettség érzése…és még sok-sok negatív érzés. Amit mind a gondolataid generálnak. A gondolatok indítják el az érzéseket, mert abban a sziutációban elárasztanak az otthonról hozott, tanult viselkedési minták. Ahogyan a szüleid veszekedtek. Megvan a kész reakciód ezekre a helyzetekre, hiszen ez kódolódott beléd.
Összeszorul a gyomrod, ökölbe szorul a kezed,egészen kicsire összehúzod – vagy éppen hatalmasra „fújod fel” magad.Érzed, hogy nem jó ez így, de nem tudsz mást tenni. Ezek a hitrendszeri blokkok. Ezek az érzések mit okoznak benned testi szinten? Van, hogy bénultnak érzed magad, kimegy belőled az erő, szédülsz, görcsbe rándul a gyomrod, szapora a szívverésed, remeg minden porcikád. És még sorolhatnám. Stressz hatására az izomzat összerándul, görcsössé válsz. Tartós stressz hatása után érzed, hogyx nagyon fáj a vállad, a hátad, a derekat. Ilyenkor elmész masszőrhöz, csontkovácshoz, ami egyébként nagyon jó, csak ha a stresszt kiváltó ok nincs megszüntetve a izomzatod pár nap múlva ugyanúgy összerándul és nem szűnik meg a fájdalom. Ahogy kívül, úgy belül is. A szervek nem kapnak elég oxigént, vért, energiát ebből a görcsös állapotból következően és kezdenek kialakulni a betegségek. Jönnek a gyógyszerek, de a panaszok nem múlnak.
Hogyan jelentkezik ez utána lelki szinten?
Lelkiismeret furdalásod lesz, gyötör az önvád, bűntudatod lesz, nem vagy biztos benne, hogy ezt a másik meg tudja neked bocsájtani. Mikor ez lezajlik úgy érzed nincs választásod, nem tudod mi a megoldás, mi szakítja meg ezt az állandó meddő veszekedési folyamatot. Tudod, hogy ez így nem jó, nem mehet tovább. Ha időben felismered elmész, akkor segítséget kérsz. Ha még vársz, akkor ez folyamatosan ismétlődik egyre rombolva ezzel az önbecsülésedet és az önértékelésedet. Jönnek a krízisek, párkapcsolati, baráti, munkahelyi. Minden egyre rosszabbá válik. Persze nagyon sokan megnyugtatják magukat azzal, hogy a másik a hülye…de biztos, hogy mindig?
A kineziológia ebben tud segíteni neked, hogy megtaláljuk a negatív érzelmi töltéseket okozó, rögzült gondolatok, hitrendszeri blokkokat. A blokkok feloldásával, a probléma megértésével elindul egy pozitív változási folyamat minden
a három szinten. A világ egyre kedvesebb helynek tűnik számodra.

Írj nekem!

14 + 4 =